Rólunk
Szemtanúja voltam egy betöréses lopás utáni helyszínnek. A látvány borzasztó volt. A ház nyilászáróit szétszaggatták mire az egyik ablak megadta magát és be tudtak hatolni a házba.
Bent a bútorok, ruhák, tárgyak teljesen fel voltak forgatva. Visszaérkező tulajdonosok nem veheték birtokba saját házukat amíg a rendőrők nem érkeztek meg. Ez több mint 10 óra volt. Addig a házuk előtt kellett idegeskedniük, hogy milyük tűnhetett el.
A kiérkező rendőrök valóban alaposak voltak, de nem találtak nyomokat. Eltűnt minden készpénz, ékszer és drága tárgyak. Még a pótolhatatlan régi fotók is eltűntek mivel abban a dobozban volt ahol az ékszer is. Szörnyű érzés volt látni, hogy az ágy amiben alszol teljesen fel van forgatva mocskos kezek által.
Nagyobb hangsúly kell a megelőzésre
Ott akkor határoztam el, hogy megalapítom a lakosságvédelem.hu-t, és eljutatom a legtöbb emberhez, hogy ne keljen ilyen borzalmakat átélnie.
Gyerekkori barátaim kiválló szakemberek riasztó és kamerarendszer szerelésben. Megkértem őket, hogy segítsenek a projektben. Így alakultunk meg.
Célunk
A lakossagvedelem.hu mögött 4-en dolgozunk. Célunk, hogy ahol élünk és dolgozom Jászárokszállás és környékén, 24 órás őrszolgálatot hozzunk létre.
Csapatunk
SZABÓ BENCE – Elektronikus Vagyonvédelmi Rendszerszerelő és Villanyszerelő: Bence már fiatalon elkezdett érdeklődni a technológia iránt, és mindig is vonzódott a biztonság területéhez. Ő az a személy, aki soha nem elégszik meg azzal, hogy csak elvégezze a munkát. Mindig további lehetőségeket keres a legfrissebb technológiák alkalmazására, hogy ügyfeleinknek mindig a legjobb és legbiztonságosabb megoldásokat nyújtsuk.
LENGYEL TAMÁS – Elektronikus Vagyonvédelmi Rendszerszerelő és Villamos Mérnök: Tamás a villamostechnológia és a rendszerek zsenije a csapatban. Ő az, aki olyan rendszereket tervez és telepít, amelyek hatékonyan reagálnak minden helyzetben. A riasztó rendszerek és kamera megoldások működésének mágusaként Tamás mindig az Ön biztonságát tartja szem előtt.
PETRÁNYI BALÁZS – Weboldal Fejlesztő és Online Marketinges: Balázs, a cég marketingguruja, mindig is szenvedélyesen hisz abban, hogy az embereknek meg kell érteniük, milyen fontos a biztonság. Ő az, aki biztosítja, hogy üzenetünk és szolgáltatásaink a lehető legtöbb emberhez eljussanak. Balázs gondoskodik róla, hogy ügyfeleink mindig tisztában legyenek a legújabb fejlesztésekkel és ajánlatainkkal.
PETRÁNYINÉ KASZA RÉKA– Mérlegképes könyvelő és Ügyintéző: Réka az, aki összetartja ezt a csapatot és gondoskodik róla, hogy minden gördülékenyen menjen. Ő az első, akit ügyfeleink találnak, amikor a lakossagvedelem.hu-hoz fordulnak. Kiváló kommunikációs képességeivel és empátiájával biztosítja, hogy minden ügyfélünk elégedett legyen és megkapja a szükséges támogatást és információkat.